FN Blog / Taxisblog / Haláltarifa 2.
Nyomtatás Betűméret
Haláltarifa 2. 2010-01-11 11:25:04
Olyan indulatokat váltott ki az első rész, hogy elkészült a második. Kérem a tisztelt olvasókat, akik azt gondolják, hazudok, esetleg nincs jobb dolgom, mint vadidegenekkel sajnáltatni magam, ne pazarolják az idejüket arra, hogy elolvassák ezt a bejegyzést. Ugyanez vonatkozik arra is aki, bűnözőnek néz.

Sokan nem hitték el nekem, hogy ma Budapesten a taxis szakma szabályozása olyan, hogy lehetetlen nyereségesen művelni, szabályos keretek között.

Ahhoz, hogy ezt az állítást hajlandóak legyetek akár csak megfontolni is, menjünk egy kicsit vissza az időben.

A taxisblokádhoz

1990. október 25-én hatalmas meglepetést okozott a kormány az országnak, a taxisok meg a kormánynak. Akkor én még suliba jártam, de annyit még én is észleltem az eseményekből, hogy hazaküldtek, mert fontolgatták, hogy erőszakkal (értsd: lövetéssel) lehetne feloldani a blokádot. Politikusok álltak mellé és fordultak ellene, de a tömeg mellette volt. Szép volt elmúlt. Egy dolog maradt meg! A fenyegetés, amit a hatalom ma is veszélyesnek tart. Nemzetbiztonsági kockázatot jelentünk, főleg most, hogy a szélsőjobbos eszmék, a taxisok között igen népszerűek.

Azt gondoljátok, nem biztosítja a hatalom a saját működését, vagy, hogy nem hárítja el a rá leselkedő fenyegetéseket.  Ugyan már, a nagy testvér nem felejt.

Adott egy összetartó, anyagilag jobb módú, közvetlen kommunikációval rendelkező, a hatalmat erős kritikával néző, a szabályokat könnyen áthágó csapat. Mit lehet tenni velük?

 

Bomlasztani. Folyamatos feszültségek vannak, az olyan taxidrosztokon, ahol be is szálnak az utasok. Turisták által látogatott helyeken, a mai napig nem állhat meg társasági taxis.

Az anyagiakat az első részben kitárgyaltuk. Hozzá vehetjük még a bürokratikus terhek megnövelését. Van még olyan vállalkozás az országban, ahol új munkaeszköz vásárlásához, négy nullás papír kell? Nem hitelhez, támogatáshoz, hanem csak sima vásárláshoz, vagyis annak taxivá való vizsgáztatásához.

Kommunikáció. Folyamatosan, szigorítják a magánbeszélgetések lehetőségét a csatornákon. Egyes társaságok több százmilliót költenek arra, hogy átalakítsák néma címkiadású rendszerré, a jelenlegi URH-s rendszert.

A kritika. Ehhez nem nagyon szabad nyúlni, valahogy el kell hitetni velünk, hogy véget ért a diktatúra. Azért lehet figyelni a sajtóra, internetre, meg kell ragadni minden alkalmat, hogy nevetségessé tegyenek minden olyan megnyilvánulást, ami feltár néhány egyszerű tényt.

Sima összeadással, szorzással és osztással, ki lehet számolni a gazdaságosságot, ami kb. 320ft, ma lehet találni 140ft-os kilométerdíjat. Erre lehet mondani, hogy csaló bűnöző az összes ember, akinek dolga lenne szabályozni ezt a piacot, de azt nem, hogy az összes taxis az.

A szabályok áthágása. Na ez az, amihez nem kel nyúlni, sőt segíteni kell, az ellenőrzések teljes mellőzésével. Aki szabályt szeg, az csöndben marad. Aki meg a károsultja, az nem fogja kedvelni a szabályszegőt. Kettőt egy csapásra.

 

Lehet azt mondani ezekre, hogy összeesküvés elméletek, de akkor mit tudnak kitalálni, a probléma megoldására, ha nem ezt?

 

Nézzük ennek a bánásmódnak a hatásait. Ahogy sokan megjegyezték már, abba lehet hagyni. Sokan abba is hagyják, méghozzá azok, akik nem akarnak csalni. Vannak, mint mindenhol máshol is, a taxisok között is bűnözők. Elárulom, nem ők vannak motiválva arra, hogy változtatni akarjanak a taxizás működésén. Nekik jó így. De vannak azok az emberek, akik,  lehet, hogy nem értenek máshoz, vagy csak nincs módjuk kiszállni a mókuskerékből, vagy csak  ezt akarják csinálni. Na ők, azaz mi szeretnénk változást, mégis ezek közül az emberek közül döntenek úgy sokan, hogy abbahagyják. Végül megmarad a kikristályosodott, tisztán bűnözői mag. A hogyan hozzunk létre bűnszervezetet?- című könyv, biztos kötelező olvasmány volt a döntéshozóknál.

 

Azt gondolom, mindenkinek az érdeke, hogy szabályozzák a taxisok működését, úgy, hogy ezt elkerüljük.

 

A rendszerváltás óta a taxisok voltak az egyedüliek, akik hatni bírtak az ország vezetésére. Szétverhettétek a TV-t, semmit nem ért. Olyannak szerettétek a taxisokat, mint akkor voltak, vagy olyannak, mint amilyenek most?

 


Cimkék: árak tarifák nyereség
39 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

5. x 2010-01-12 11:00:50
hüjjetakszisoknak: de te is használod a taxit, és alkudozol...féreg
4. sziszi 2010-01-12 09:02:40
Üdv.Van valami igaza a 3.nak,ha nemis ebben a stílusban.A taxissztájk idején én is veletek voltam mintahogy majd az egesz ország.De.Csak egy kicsit kellet volna kitartóbbnak lenni és célt ért volna a blokád.A baj ugyan az az egoista kapzsiság volt mint most.Egyes magukat taxísnak nevező,primitív gondolkodásu hiénák,akkor eladták magukat szaros két forintért,most pedig nyáladzanak a következő fuvarér.Bocs ha esetleg valakiben fájó sebeket téptem fel,de ez volt a szándékom
3. hüjjetakszisoknak 2010-01-12 05:47:55
Most lehetett volna némi média figyelmet elérni, ha nem szaladnátok kihasználni a bkvsztrájk fuvarlehetőségeit. Most kellene nektek is sztrájkolni, faszkalapok.
2. richmondbell 2010-01-11 23:40:18
nem győzött meg.ha győz a jobboldal, vele a sz.jobb, mi történik? semmi akkor az "urak" majd őket szidják, mocskolják. nem az a fontos, hogy kit, hanem hogy valakit lehessen savazni. sztem itt a gond......
1. Sarvaicz 2010-01-11 15:37:41
Diktatúra mindig volt, bárhogyan is próbálják meg a hatalmon lévők emberségesnek beállítani az embertelenséget.Addig amíg volt egy külföldi ellenségünk(Szovjetúnió), lehetett sakkban tartani a népet a fegyveres megtorlás fenyegetésével.Virág elvtársék is akkor voltak sokan.Mára már csak a szegénység fenyeget minket, de egyre erősebben. Virág úrék nem sokan vannak hanem rengetegen, jobb és baloldalon egyaránt jól érzik magukat.Mint a ráksejtek egy emberben, ők is úgy elszaporodtak, hogy nem kérdés, vajon belepusztul-e az ország a sok javító intézkedésbe,csak az időpont a kérdés.Mi pedig mindenbe, amit más mond belekötünk, hiszen ellenségei lettünk egymásnak, mert talán szégyelljük tudat alatt, hogy a közönyösségünkkel igazából mi kúrtuk el.Azt hiszem akkor kellett volna a "rendszerváltó"urakat Dunába fojtani, amikor harminc év béke után bele akartak lövetni 90'-ben a tömegbe. Az akkori leckét ők megtanulták, a nép pedig csak felejtett. Az összefogás erejét leginkább.

Szóljon hozzá!

Blogleírás

Magyarország az új Hollywood és az egyedülálló taxisblogger Leó hazája! (Time magazin) Ha választhatnék, hogy az öregedő rendező, vagy Leó a taxis szerepét játsszam, az utóbbit választanám. (Woody Allen) e-mail: taxisblog@gmail.com

Blogger

Név:
Életkor:
Foglalkozás:
Érdeklődési kör:
Egyéb:

Keresés

Blogértesítő - Taxisblog

Iratkozzon fel az értesítőre és mi az új bejegyzésekről e-mail-t küldünk.

Kapcsolódó hírek az FN-ről

Hirdetés